udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1
találat
lapozás: 1-1
Névmutató:
Farkas-Ferencz Endre
2010. május 10.
Tíz évig működik szervezett formában való magyar nyelvű oktatás Csángóföldön
A moldvai csángók szervezett formában való magyar nyelvű oktatásának tizedik évfordulóját ünnepelték a hétvégén Gyimesközéplokon. „Tíz év után valóban van ok az ünneplésre” – állapította meg az oktatási program felelőse, Hegyeli Attila. Hegyeli megvallotta: 2000-ben nem számított ekkora sikerre, azonban azt is hozzátette, hogy az eredmények még így sem arányosak a szervezet és az oktatók erőfeszítéseivel.
Jelenleg 22 Bákó megyei településen folyik szervezett formában magyar nyelvű oktatás. Idén 1600 gyermek tanul magyarul, közülük közel ezren az iskolában. Azonban a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) programvezetője szerint ez a szám jóval nagyobb is lehetne.
A magyartanítás előzményei
Az egy évtizeddel ezelőtt szervezett formában beindított iskolai és fakultatív oktatásnak előzményei is voltak. Az 50-es években rövid ideig állami magyar iskolák működtek, hogy a következő három-négy évtizedben teljesen kiűzzék a magyar szót Moldva összes tanintézetéből. ’89 után Perka Mihály a szabófalvi gyerekeknek kezdte tanítani a magyar nyelvet. Lészpeden Olaru Fazekas Kolonel Jóska bácsi és Fehér Kati néni saját otthonába gyűjtötte össze a falu nebulóit.
Csíkszeredában Borbáth Erzsébet, Gyimesfelsőlokon Berszán Lajos iskolaalapító plébános szervezte meg a csángóföldi gimnazisták beiskolázását. „Egy percig sem kételkedtem abban, hogy kezdeményezésem átterjed Moldvára. Kár, hogy a folyamat lassú” – mondta a kezdetekről Borbáth Erzsébet, a Kájoni János Gimnázium volt tanárnője. Számos egykori diák, aki úgy kezdte el a magyarórák látogatását, hogy vajmi keveset értett a nyelvből, ma már büszkén vállalja eredetét és anyanyelvét. Olyan is akad, aki oktatóként tért vissza.
Ne temessük a moldvai magyarságot!
Sógor Csaba EP-képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy nem szabad hinni azoknak, akik folyton temetik a magyarságot és a magyar nyelvet, pozitív példaként említve az MCSMSZ és pedagógusai tevékenységét. „Bármit is tehetünk mi Bukarestben, az Európai Parlamentben vagy az Európai Tanácsban, civil kezdeményezés nélkül semmi nem működik” – mondta az RMDSZ-es politikus. Az asszimiláció megfékezésére azonban korántsem elegendő az oktatási program – vélekedett Hegyeli Attila.
Valamit kezdeni kell a vallási kérdéssel, a szociális problémákkal, a vidékfejlesztési gondokkal, de nem szabad megfeledkezni az ifjúsági és kulturális programok megszervezéséről, illetve a helyi, politikai kérdésekbe való beleszólási jogról. „Ha ezeken a területeken létezett is valamiféle kezdeményezés, édeskevésnek bizonyult” – figyelmeztet Hegyeli. Úgy vélte, az oktatási programra is ráfér az izmosodás. Bár a pedagóguscsapat jól képzett, a feladat nagyságához az ötven személy kevésnek bizonyul. Bákó és Neamţ megyében a szövetség közel harminc olyan települést tart számon, ahol a gyerekek beszélik a magyar nyelvet, de nem részesülnek anyanyelvi oktatásban a pénzhiány miatt.
Marasztalt, visszavárt oktatók
A volt és jelenlegi pedagógusok többsége – az iskolaigazgatókkal, papokkal, polgármesterekkel, rendőrökkel, de olykor a szülőkkel is folytatott „viaskodás” ellenére – szeretettel gondol a Moldvában töltött évekre. „Aki nem volt közénk való, arról hamar kiderült. Néhány hónap után szedte a sátorfáját és továbbállt. Viszont a tanárok zöme hivatásként kezeli a csángóföldi oktatás kérdését” – mondta el a Krónikának Hegyeli.
Az ötvenes éveit taposó Lódi Erika megvallása szerint élete legszebb három évét töltötte a Csángóföldön, holott azelőtt nem is járt Romániában. „Ma már azt vallom, hogy mesterségem címere: csángóföldi pedagógus” – állítja büszkén. Szász Anna szintén Magyarországról érkezett és nemcsak a vidékbe, hanem egy csángó legénybe is beleszeretett. Mára mint feleség férjével együtt az oktatási program keretében tevékenykedik. Székelyföldi lányt vett el, de a Csángóvidékre költözött a szintén anyaországi Farkas-Ferencz Endre is. Egyed Zsuzsánna története sem mindennapos. Németországban tartózkodott, amikor a Duna Televízióban meghallotta Nyisztor Ilonát énekelni. Ezek után úgy döntött, Nyugat-Európát Moldvára cseréli.
Az anyaországi pedagógusokon kívül szép számban vannak székelyföldi, illetve Erdély szórványvidékeiről származó tanárok. Ugyanakkor megjelentek az oktatási program első eredményei is. A gimnázium és az egyetem elvégzése után Rosu Anna Pusztinára, Gyurka Valentin Külsőrekecsinbe tért vissza. Utóbbi keserűen mesélte, hogy szülőfalujában egyik tanítványa azzal fogadta: „Apukám azt mondta, minek nekem anyanyelven továbbtanulni, hisz a tanár úr is ezt tette, és mégis ide került vissza”. Másként viszonyul a magyar nyelvhez Márton Attila két lészpedi kisdiákja.
A fiúk úgy neveztek be az egyik bákói bevásárlóközpont által szervezett szavalóversenyre, hogy a magyarul nem értő közönség és zsűri előtt anyanyelvű verseket adtak elő, melyeket az elbírálók kérésére utólag lefordítottak románra. „Ha az általunk oktatott csángó gyerekek a későbbiekben nem is fognak magyar gimnáziumban vagy egyetemen tanulni, egy biztos: soha nem fogják elfelejteni identitásukat” – vonta le a következtetést Hegyeli. Azt, hogy a pedagógusok sem felejtik el a csángóföldi élményeiket és sokat tanultak a helyiektől, a soraikból alakult Veres Keldár (vödör) emlékzenekar is bizonyítja, mely kizárólag a csángó folklórra építette repertoárját.
Miután felsorolta a programban részt vevő összes oktató nevét, Solomon Adrián, az MCSMSZ elnöke valamennyiüknek megköszönte áldozatos munkájukat, így biztatva őket: „Maradjatok! Jöjjetek vissza! Mert érdemes.”
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
lapozás: 1-1